FP8_1944_Budapest_V.-Vad†sz-u29-1

13—Hazatérés és emigráció

A világháború végén a felszabadított és különböző táborokból hazaérkező emberek (akik mindenüket elvesztették) azzal találták szembe magukat, hogy korábbi otthonaikban sokszor idegenek laknak, ruháikat, vagyontárgyaikat, értékeiket pedig ellopták.

A borzalom a társadalom nyitott szeme láttára, sokszor aktív közreműködésével történt meg, a túlélőknek pedig vissza kellett térniük abba az országba, amely ezt tette velük. Sokakat külföldi zsidó szervezetek támogattak, de ettől még a visszailleszkedés traumatikus élmény maradt, ráadásul az antiszemitizmus és a cigánygyűlölet sem múlt el a háborúval együtt.

A roma túlélők kárpótlási kérelmeit sok esetben a hatóságok elutasították azzal az indokkal, hogy a deportálásoknak nem a faji üldöztetés, hanem saját magatartásuk volt az oka. A legtöbben közülük az írásbeliség hiánya és a hivataloktól való félelem miatt valószínűleg el sem jutottak a panasztételig. Az LMBTQ-közösség tagjai szintén nem részesültek állami kártérítésekben.

Sok túlélő döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot. A nyugat felé indulók menekülttáborokba kerültek, a mai Izrael területére kivándorolni szándékozókat pedig - akkor még - a brit hatóságok visszafordították. Végül 1948 májusában megalakult Izrael állama, és a következő években sok tízezer zsidó emigrált Európából.

A világháború után az európai országok jelentős részében a nácik totális népirtását sokáig tabuként kezelték. A változások, a holokauszt traumájának társadalmi feldolgozása csak lassan kezdődött meg, és napjainkban is tart.

FP8_1944_Budapest_V.-Vad†sz-u29-1
Az "Üvegház", a Svájci Követség Idegen Érdekek Képviseletének kivándorlási osztálya (Budapest V., Vadász utca 29., 1944) [Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi]"
FRIEDLANDER HENRIK
tanárról szóló községi bizonyítvány, Monor, 1946 – részlet:

„1944. év május havában történt munkaszolgálatra való bevonulása és július havában családjának deportálása következtében lakása elhagyatva, őrizetlen maradt, 1945. március 16-án történt hazajövetele után lakását lakhatatlan, teljesen kifosztott állapotban találta, így valószínű, hogy összes okmányai elvesztek, illetve megsemmisültek. (…)”

KLACSMANN BORBÁLA:
Holokauszt-történetek, Park Kiadó, 2023. 165-167
KRASZNAI RUDOLFNÉ, KOLOMPÁR FRIDERIKA visszaemlékezé-
se 2000-ben:

„Hazaértünk. (…) Másnap reggel fölkeltek az asszonyok, már akibe még volt annyi erő, megcsináltak két házat. Fölmentek a faluba és kaptak a parasztoktól fejszét meg fűrészt. Lejött a falusi bíró, kidoboltatta a faluban: hazajöttek a falu szegényei, ki hogyan tudja, segítse őket. Így hoztak le egy kis ennivalót, takarót. Ehettünk. (…)”

BERNÁTH GÁBOR-BRASSÓI VIVIEN-ORÓS JULIANNA:
Ha szaladok agyonlőnek, ha megállok agyonvernek. Az európai roma holokauszt. Közép- és kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2015, 100
PELLER PIROSKA a Temetetlen holtak című 1996-os filmben (1945. januárjában Lajoskomárom-
ban Piroska egész családját meggyilkolták):

„Nézzen ide. (…) Nincs senkim. Nincs testvérem. Nincsen testvérem. Egyedül vagyok. Nincs senkim. (…) Ennél nagyobb (baj) soha ne legyen Magyarországon. Ilyen nagy baj sose legyen, sehol sem. Soha.”

BERNÁTH GÁBOR-BRASSÓI VIVIEN-ORÓS JULIANNA:
Ha szaladok agyonlőnek, ha megállok agyonvernek. Az európai roma holokauszt. Közép- és kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2015, 102
emigracia_01