Kedves Pedagógus Érdeklődő,
Örömmel hívjuk fel figyelmedet egy egyedülálló programra, amely a diákok számára izgalmas és tanulságos aktivitást nyújt, egyúttal rendkívül vonzó díjakat kínál diákoknak és pedagógusoknak egyaránt. A program során a részvételi oktatás módszereit alkalmazzuk, és a diákokat olyan tevékenységre hívjuk, amely eleve a lételemükké vált: közösségimédia-tartalmat kell készíteniük. A diákok a közzétett közösségimédia-tartalmakkal kerülnek versenybe a nagyszerű díjakért, a pedagógusok pedig azáltal, hogy diákjaikat segítik a tartalmak létrejöttében. Tisztában vagyunk vele, hogy a téma, amit érintünk, rendkívül érzékeny. A program elemei – a díjakat is beleértve – azt a célt szolgálják, hogy a fiatalok figyelmét ráirányítsák a témára.

Mi a tevékenység célja?

Célunk, hogy személyes történeteken, sorsokon keresztül keltsük fel a diákok érdeklődését a magyar történelem ezen korszaka, a holokauszt magyarországi vonatkozásai iránt. Ezen belül is a helyi történésekre koncentrálunk úgy, hogy a diákok részvételen alapuló tanulási tapasztalatokat szerezzenek, és azt szélesebb közönség számára is elérhetővé tegyék.

Ezek a személyes tapasztalatok reményeink szerint arra is felhívják a diákok figyelmét, hogy nem csupán régmúlt történelmi eseményekkel van dolgunk: segítenek észrevenni a mai párhuzamokat és lehetséges veszélyeket, valamint ráirányítják a figyelmet a személyes felelősségre is.

A honlap, melyet történészek bevonásával készítettünk – és amelyen jelenleg is járunk, a holokauszt magyarországi vonatkozásairól kíván összefoglalót adni a diákok számára mindehhez.

Hogyan kapcsolódhatnak
be a diákok?

A pályázatban 14-19 éves diáktól várunk olyan közösségimédia-tartalmakat, amelyben egy magyar holokauszt-áldozat sorsát jelenítik meg.

A forma tetszőlegesen választott: lehet blogbejegyzés, vers, novella, interjú, fotó, videó, rajz vagy akár dal, illetve bármilyen egyéb kreatív alkotás. A műveket a saját közösségimédia-csatornáikon oszthatják meg a diákok.

A munkák jutalmazása

A legnépszerűbb (legtöbb lájkot kapó) három művet, valamint a nemzetközi zsűri által kiválasztott alkotást rendkívüli díjakkal jutalmazzuk. Minden hónapban nagyértékű ajándékot sorsolunk ki az addig érvényesen pályázók között. További 7 legnépszerűbb alkotás beküldője szintén értékes jutalmakat kap.

A zsűri által legjobbnak ítélt művek megjelennek a Google maps-en, mint virtuális botlatókő, valamint bekerülnek a projekt Virtuális Múzeumába. 

További információk ezen a linken.

Konkrét díjak diákok és tanárok számára

Mind a diákok, mind a tanárok saját maguk választhatják ki nyereményeiket a kínálatból.

A diákok díjaira példa: iPhone, tablet, elektromos roller, kerékpár, okosóra, ajándékkuponok ruhára, cipőre vagy élményre.

A tanárok közreműködését 20.000-40.000 Ft értékű ajándékutalvánnyal díjazzuk (tetszőlegesen kiválasztott termékre).

Azokat a tanárokat, akiknek a tanítványai a legtöbb pályamunkát adják be, 40, 30, illetve 20 ezer forintos ajándékutalvánnyal jutalmazzuk (a terméket a nyertesekkel egyeztetjük).

A zsűri által legjobbnak ítélt művet posztoló diák felkészítőtanára 40.000 Ft értékű ajándékutalványban részesül.

Havonta 20.000 Ft értékű ajándékutalványt sorsolunk ki az addigi résztvevő tanárok között. (Akit több diákja is regisztrál, nagyobb eséllyel vesz részt.)

Azok a pedagógusok továbbá, akiket legalább egy diákja regisztrált felkészítőtanárként, ingyenesen részt vehetnek tavasszal egy németországi tanulmányúton. A létszám korlátozott, érdemes az elsők között lenni!

Fontos információ
tanároknak

Egy tanár több diákot is regisztrálhat. Több diákkal nagyobb az esélyed a díjakra!

Ügyelj rá, hogy az általad támogatott diák téged is regisztráljon felkészítőtanárként a saját pályázatához (diákjelentkezés itt)!

Jelentkezni a tanulmányútra ezen az űrlapon lehet, amint legalább egy tanítványod szabályosan és érvényesen pályázott.

Jelentkezési határidő pedagógusok számára az ingyenes németországi tanulmányútra: 2024. január 15. 23:59.

A diákjaid 2023. december 31. 23:59-ig regisztrálhatnak a versenyre, és eddig oszthatják meg az alkotásaikat.  Lájkokat pedig 2024. január 15-ig gyűjthetnek.

Ha kérdésed van, írj a kriszta@unitedagainstracism.org email címre!

Fontos információ
a diákjaidnak

Feleljenek meg a korhatárnak: 14-19 év.

Regisztráljanak ezen az űrlapon.

A saját Facebook, Insta vagy TikTok oldalaikon tegyék közzé alkotásaikat.

A közösségi médiában közzétett bejegyzésüknek nyilvánosnak kell lennie. 

A @megsemmisítve taggel szükséges posztolniuk.

Jelezzék követőiknek, hogy a Megsemmisítve Projekt Facebook, Insta és TikTok oldalán lájkolják őket! Csak az itt megjelenő lájkokat tudjuk számolni.

Határidők: regisztráció és posztolás 2023.12.31. 23:59, lájkok gyűjtése: 2023.01.15. 23:59

További információk a diákversenyről ezen a linken.

Ajánld a lehetőséget
kollégáidnak is!

Kérjük, továbbítsd a felhívást olyan kollégáidnak, akiket érinthet (pl. történelem- vagy társadalomismeret-tanár, osztályfőnök, iskolaigazgató). Ha bármilyen kérdésed van, fordulj hozzánk bizalommal a
kriszta@unitedagainstracism.org címen.