A németek Magyarországra ugyan csak 1944-ben jöttek be, a zsidók elleni atrocitások és részleges deportálások azonban már korábban elkezdődtek.
Az első zsidóellenes törvényt, a numerus clausust (zárt szám) 1920-ban vezették be, amivel csökkentették a zsidó származásúak felsőoktatásban való részvételét. A Horthy-korszak ezen intézkedésének célja az volt, hogy a közgazdasági, jogi, orvosi egyetemeken tanuló zsidók 30% körüli arányát levigye. A nemzetiségek, etnikumok ugyanis országos számarányuknak megfelelő arányban lehettek az egyetemeken: az intézkedés egyedül a zsidókat érintette hátrányosan, a többi nemzetiségnek nem okozott gondot.
A numerus clausus a ’népfajok és nemzetiségek’ korlátozását írta elő, vagyis a törvény a zsidókat izraelita vallású helyett már nemzetiségként definiálta. Az addig egyenjogú állampolgárokat egy másik nemzetiségbe sorolták át, tehát a keresztény vallás felvételével többé nem kerülhettek be egyetemre. Ezzel a törvénnyel veszett oda végleg a polgári jogegyenlőség, s kerültek a zsidók elnyomott, megalázott társadalmi helyzetbe.
A származás ekkor még azt jelentette, hogy önmaga, vagy legalább egy szülő, vagy két nagyszülő a zsidó felekezethez tartozott. Az első zsidóellenes törvényt 1938-ban hozták meg, és a munkavállalást korlátozta; az ipari, kereskedelmi vagy pénzügyi vállalatoknál maximum 20% lehetett zsidó származású. Ez a törvény még vallási alapon definiálta a zsidókat, és mentesítették alóla azokat az embereket, akiket az I. világháborúban kitüntettek, vagy akik 1919. augusztus 1. előtt keresztény hitre tértek.
Az 1939-es második zsidóellenes törvény tovább szigorította a munkavállalási lehetőségeket. Zsidók az állami közigazgatásban, az igazságügyi szervezeteknél és a középiskolákban nem dolgozhattak többé, a szellemi szférában a dolgozók 6%-át képezhették. A színházból, a média világából, az ipari és kereskedelmi ágazatokból pedig szinte teljesen kizárták őket.
A harmadik zsidóellenes törvény 1941-ben lépett hatályba. Itt és az előző törvénynél már zsidónak számított mindenki, aki rendelkezett két zsidó nagyszülővel. A vegyes házasságot és nemi kapcsolatot fajgyalázásnak minősítették, megtiltották és szankcionálták.
1942-ben hoztak még egy rendeletet, ami alapján a zsidókat kötelezték, hogy nagyon alacsony áron eladják a földbirtokaikat; ezeket a földeket a Horthy Miklós által alapított ’Vitézi rend’ tagjai, a fronton harcoló katonák hozzátartozói és a nagycsaládosok vették meg.
Mi mindent nem tehetett meg, aki zsidónak született? Nem irányíthatott árveréseket, nem dolgozhatott ingatlanközvetítőként, nem irányíthatott mozgófilmszínházat. Nem lehetett állandó bírósági szakértő, nem árusíthatott bizonyos szeszes italokat, nem vállalhatott munkát cukorkereskedőként vagy magándetektívként. A megalázó körülmények elől egyre többen menekültek öngyilkosságba, vagy keresztelkedtek ki, hátha így megmenekülnek az üldöztetéstől.
"Ha mi, zsidók akkor nem lettünk volna olyan halálosan szemellenzősek – ami visszatekintve, felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan –, akkor nekünk is tudomásul kellett volna vennünk azt, amit tudtunk, de nem akartunk tudni. Tudni lehetett ugye, hogy mi történt a lengyel zsidókkal, tudni lehetett, hogy a saját családunkban mi történt Csehországban a zsidókkal. Szlovákiában a zsidókkal. Hát már 1942-ben az egyik unokaöcsémet – ’42-ben! – deportálták. Velem egy idős volt szerencsétlen. És életben maradt, visszajött, de nagyon-nagyon korán meghalt, mert kislánynak használták egy férfilágerben a kápók [foglyokból szervezett felügyelők a koncentrációs táborokban – a szerk.] a szép, göndör haja miatt. Tüdőrákban halt meg végül. (...) Egy másik unokatestvéremet a nagybátyám átmentette Magyarországra két héttel az előtt, hogy bejöttek ide a németek. És akkor még vissza is kellett menteni... "
„1939. évi január 24-i rendelkezéssel már Önre bízott azon feladat kiegészítéseként, hogy a zsidókérdésre kivándorlás vagy evakuálás formájában a körülményeknek megfelelően a lehető legkedvezőbb megoldást megvalósítsa, ezennel megbízom, hogy szervezeti, tárgyi és anyagi tekintetben tegyen meg minden szükséges előkészületet a zsidókérdésnek Európa német befolyás alatt álló területén történő teljes megoldására. Amennyiben ez más központi hatóságok hatáskörét is érintené, azokat is be kell vonni. A továbbiakban megbízom, hogy a lehető legrövidebb időn belül terjesszen elém átfogó tervezetet a zsidókérdés végleges megoldásához szükséges előzetes szervezeti, tárgyi és anyagi rendszabályokra.”
A zsidó férfiakat eltiltották a fegyverviseléstől, ugyanakkor nem akartak lemondani az ingyen munkaerőről sem, így kényszermunkára fogták őket a hadseregben, ahol erdőket irtottak, utakat, hidakat vagy vasutakat építettek a hátországban és a fronthoz közeli területeken. A legveszélyesebb munka az aknaszedés és az ellenséges tűzben zajló építési feladatok voltak. Kisegítő munkásokra minden hadseregnek szüksége van, csakhogy a magyar “muszosok” rendkívül rossz körülmények között dolgoztak: éheztek, nem biztosították az egészségügyi ellátásukat, megaláztatásokat szenvedtek el, őreik akár meg is ölhették őket. A munkaszolgálat minden embertelensége ellenére ugyanakkor nem jelentett teljes rabságot, az emberek szerencsés esetben szabadságra mehettek, kaphattak ajándékot, és levelezhettek családtagjaikkal. 1944-ben a munkaszolgálat pedig már jelenthetett egyet a deportálástól való megmeneküléssel, ami leginkább a századparancsnok magatartásán múlott
A zsidók Magyarországon a jogfosztások ellenére viszonylagos biztonságban érezték magukat, legalábbis más államokhoz képest. 1939 és 1941 között 10-20 ezer ember menekült ide a németek által megszállt területekről, egészen addig, amíg a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság összegyűjtötte a „rendezetlen/kétes állampolgárságú/hontalan” zsidókat, és a mai Ukrajna területén található Kamenyec-Podolszkijba deportálta őket (jóval a hivatalos deportálások megkezdése előtt). Ezeket az embereket, akik között sok papírral rendelkező magyar állampolgár is volt, 1941. augusztus 27-28-án az Einsatzgruppe alakulata két nap alatt meggyilkolta, csak 2-3 ezren tudtak visszatérni Magyarországra. Kamenyec-Podolszkijban volt a holokauszt első tömegmészárlása.
„Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Tekintetes Árvaszékhez, hogy (…) engedélyt adni kegyeskedjék, hogy János és László nevű gyermekeink az izraelita vallásról a református vallásra térjenek át, miután mi mind a ketten reformátusok vagyunk áttérésünk óta. János édesanyja ugyan meghalt, de alulírott Fischer Gáspárné nevelem 10 év óta mint mostohaanyja, s ő maga is református akar lenni, ezért kérjük az ő áttérésének engedélyezését is.”
„(…) Most itt állok fiatalon, feleségemmel együtt koldusszegényen, reménytelenül. (…) Egyetlen reményem az, ha Méltóságod vármegyéjében, ahol nem üldözik, de szeretik a becsületes, fajtáját szerető magyar embert, egy szerény kis állást kaphatnék. Lehetetlen, hogy az én huszonhat éves életemre végzetes pontot tegyen az, hogy elég vakmerő voltam a zsidósággal ujjat húzni, lehetetlen, hogy ma, a II. zsidótörvény idejében magam, és szegény fiatal feleségem legyünk az áldozata annak, amivel sokan mások - bizony, törvényhozókra gondolok - széltében, hosszában dicsekszenek. Méltóságos uram, én élni akarok! (…)”
„(…) jelentem, hogy a mai nap reggelre virradó éjjelen ismeretlen egyének a községben lévő összes kereskedők üzletei megjelölték, éspedig a keresztény kereskedőkét: kereszttel (nem nyilaskereszttel) és keresztény felírással, a zsidó üzleteket pedig zsidó kereszttel és zsidó felírással. A felírások kék festékkel és jól láthatólag történtek.”
„Panasz tárgyává tették, hogy a zsidó kisegítő munkaszolgálatosok hozzátartozói nagyobb tömegben lepik el azokat a községeket, városokat, ahol zsidó munkatárborok vannak, és az angol rádió szerinti suttogó propagandát folytatnak, politizálnak, a zsidóság iránti részvétet és együttérzést ébresztenek a lakosságban. A lakosság lelkületét és gondolkozását megfertőzik, s a kormányintézkedéseket diszkreditálják. (…)”
„Románia hegy aljában rózsafa virágzik
Alatta egy munkásszakasz vígan masírozik.
Ne masírozz, munkásszakasz, mert agyonlőnek
Messze van az édesanyád, aki megsirasson téged. (…)
„Belügyminiszter úrnak a mai napon intézett rádiórendelete szerint az orosz és lengyel származású zsidóknak az ország területéről való eltávolítása nem történik olyan mértékben, amint azt az adott helyzet és az ország érdeke megköveteli. A belügyminiszter úr rendeletei szerint a lengyel és orosz származású zsidók kivétel nélkül eltávolítandók az ország területéről, akár ki vannak utasítva, akár lakhatási engedélyük tagadtatott meg vagy személyes jelentkezésre köteleztettek, de még akkor is, ha érvényes lakhatási engedélynek lennének birtokában. Az eltávolítás természetesen családtagokkal együtt értendő. (…)”
„Én 1894. óta lakom Magyarország területén. 1915-ben Sátoraljaújhelyből bevonultam katonának, végigküzdöttem a világháborút, 1918-ban kerültem haza betegen és mindkét fülemre megsiketülve. (…) Én igazán a legkisebb okot sem adtam kiutasításra, hiszen már süketségemnél és tudatlanságomnál fogva sem kerülhettem abba a helyzetbe, hogy az állam érdekeire, a közrendre és közbiztonságra aggályos lehessek. Alázattal könyörgöm, hogy még hátralévő pár napomat ne méltóztassék súlyosabbá tenni kiutasításommal, ne küldjenek egy idegen országba, ahol ma már senkim sincs; itt éltem le életemet és itt szeretnék örök pihenőre térni.”
Egy meleglista 1942-ből
A harmincas évek viszonylagos nyugalma után, 1941-től fokozódott a melegekkel szemben táplált türelmetlenség, mivel a homoszexualitás összeegyeztethetetlenné vált az ideológiával. Bár nem született külön törvény a melegekre, a hatóságok egyre keményebben léptek fel velük szemben. Megszaporodtak a büntetőperek, és a náci Németországot követve a hatóságok fontolóra vették a homoszexuálisok kényszermunkára küldését is.
Fennmaradt egy lista 1942-ből, amelyen 993 meleg férfi adata szerepel, az apropó pedig egy levélváltás az Államvédelmi Központ és a Honvédelmi Minisztérium között arról, hogy kötelezzék-e őket „honvédelmi” munkaszolgálatra vagy sem. A levelezés a minisztérium elutasító válaszával zárul - valószínűleg azért, mert nem akarták, hogy a becsület mintaképének tartott hadseregbe büntető jelleggel vigyenek embereket. Másrészt a melegek jelenlétéről a seregben hallgatólagosan vettek tudomást, a katonák között akár magas rangú meleg tisztek is megfordulhattak, a hatóságok pedig nem szerették volna, hogy a szélesebb nyilvánosság számára ez kiderüljön. Ahogy azt sem, hogy a melegség a seregben „terjedni” kezdjen.
Hogy mi történt a listán szereplő emberekkel, egy személyt leszámítva sosem derült ki. A kivétel egy újságíró, aki a kommunista rendszerben, az ötvenes évek végén Urbán néven rendőrségi „titkos munkatárs” lett (feltehetően szexuális irányultságával zsarolhatták), aktájából pedig kiderül, hogy a világháború idején behívták munkaszolgálatra, ahonnan megszökött. A hatvanas években főként újságíró kollégáiról jelentett Bécsben, végül Ausztráliába disszidált. Jelen ismereteink szerint ez a lista az egyetlen dokumentum, ami összekapcsolja a magyarországi melegeket a holokauszttal.
„Kérem csatolt névjegyzékben felvett közerkölcs szempontjából megbízhatatlan, Budapest székesfőváros területén tartózkodó homosexuális egyéneket honvédelmi munkaszolgálatra behívni. Nagyméltóságod magas elhatározását kérem velem közölni.”
„(…) katonai vonalon való megoldását nem javasolja és nem tartja kivánatosnak egyrészt azért, mert a kérdés kimondottan rendészeti (…) megoldást kíván és azáltal, hogy érintetteket ideiglenesen katonai szolgálatra igénybe vesszük a degenerált idegzetű egyének (itt kézírásos beszúrás: „jellemének”) megváltoztatását nem remélhetjük (kézírásos beszúrás: „kétségtelenül hasznos, ha elsősorban a nemzet szempontjából haszontalan egyének pusztulnak”). Másrészt mind nagyobb méreteket öltenek az oly kérelmek és javaslatok, melyek az ország lakosságának salakját a honvédségnek kínálja fel felhasználásra. Ily eljárás sérti a háborúban résztvevő többi feddhetetlen egyének jó érzését, amikor azt látják, hogy az igénybe vételnek elsősorban büntető jellege van.”
„(…) katonai vonalon való megoldását nem javasolja és nem tartja kivánatosnak egyrészt azért, mert a kérdés kimondottan rendészeti (…) megoldást kíván és azáltal, hogy érintetteket ideiglenesen katonai szolgálatra igénybe vesszük a degenerált idegzetű egyének (itt kézírásos beszúrás: „jellemének”) megváltoztatását nem remélhetjük (kézírásos beszúrás: „kétségtelenül hasznos, ha elsősorban a nemzet szempontjából haszontalan egyének pusztulnak”). Másrészt mind nagyobb méreteket öltenek az oly kérelmek és javaslatok, melyek az ország lakosságának salakját a honvédségnek kínálja fel felhasználásra. Ily eljárás sérti a háborúban résztvevő többi feddhetetlen egyének jó érzését, amikor azt látják, hogy az igénybe vételnek elsősorban büntető jellege van.”
Sokszínű cigányság
1941-ben az ország területén bő 200 000 fős cigány népességgel lehetett számolni. Jelentős részük a társadalom legszegényebb rétegei közé tartozott, azonban valós gazdasági, politikai vagy társadalmi problémát nem jelentett.
A korabeli hazai cigány lakosság ugyanakkor rendkívül differenciált volt. A mélynyomorban, vagy jobb esetben „tisztes szegénységben” élő, főként vidéki tömegek mellett több, elsősorban városlakó család megindult az integrálódás (vagy legalább a „megkapaszkodás”) útján. A tehetségesebbeknek és szerencsésebbnek olykor stabil megélhetést biztosított a kávéházi és éttermi cigányzenészi lét, míg mások ipari munkássá válva tettek szert rendszeres jövedelemre. Bizonyos esetekben teljes kisközösségek találták meg a számításukat a korabeli gyáripar igényeinek kiszolgálásával.
Mindezek mellett a tizenkilencedik század közepétől, főként egyes nagynevű cigányzenészek családjaiban a gyermekek iskolázottakká lettek, és házasságaik révén keveredni kezdtek a polgári vagy nemesi elittel. Így számos cigány származású, de társadalmi státusza révén már nem cigánynak számító értelmiségi is élt Magyarországon.
A hatóságok és a közvélemény figyelmét mindeközben a frontról érkező hírek, majd a zsidókérdés „végső megoldása” kötötte le. A zsidótörvényekhez hasonló rendeletek a cigányokkal kapcsolatban nem születtek, a nyilas hatalomátvétel előtti Magyarországon egyetlen utasítás sem volt, amely a teljes cigány népesség faji alapon történő megkülönböztetését, deportálását írta volna elő. Közülük sokan harcoltak a fronton, és családtagjaik, özvegyeik, árváik ugyanolyan támogatásokban részesültek, mint bárki más. Ugyanakkor megfigyelhető volt - főleg a mélyszegénységben élő cigányokkal szemben - egy folyamatosan fokozódó ellenszenv és hatósági szigor.
„Muzsikáltunk éppen Viszákon, itt a szomszéd községben. Egyszer csak odajött három-négy csendőr, hagyjuk abba, pakoljunk össze, mer’ visznek bennünket. Meg voltunk lepődve, meg az összes vendégek is mind, hogy hát hogyan? A csendőrrel nem lehetett beszélni. Mondták a vendégek is, hogy nem bántottak senkit, ezek rendes emberek, hiába volt. Össze kellett pakolnunk, aztán vittek bennünket.”
„A zsidók akkor már fogytán voltak, jöttek a cigányok. De senki sem szólt ellene, senki sem szólt ellene, hogy ezt nem szabad. Otthon kiabálták utánunk, hogy büdös cigány meg rohadt zsidó. Ilyen taknyos gyerekek. Itt, ahol a gyógyszertár van, volt egy üzlet. Zsidó volt az üzletvezető. Ez lehetett negyvenháromban. Két taknyos lánygyerek jött utánuk és énekelték: „egy rabbi, két rabbi…”. Köptek rá a küszöbére meg az ablakára.”
„Alispán Úr rendeletére elrendelem, hogy a község összes cigányait a polgári életet élő, műveltebb és tiszta zenészek kivételével minden évben kétszer, május 15-30. és október 15-30. között tetvetlenítse és tetőtől talpig szőrtelenítse. A hatósági orvos minden hónapban egyszer tetűre vizsgálja meg a cigányokat és a szőrtelenítést, úgymint a havi tetűvizsgálatokat jelentse.”
„(…) az eddigi vizsgálat során népzenészeknél és családtagjaiknál nem talált még a vizsgálatot végző hatósági orvos úr köztisztasági és közegészségügyi szempontból kifogásolnivalót, mély alázattal arra kérjük Méltóságodat, hogy a lealázó eljárás alól a népzenészeket mentesíteni méltóztassék;(…) igen nagy méltánytalanságnak tartjuk, hogy a vizsgálatra a csak nemrég letelepített úgynevezett kóbor cigányokkal együtt és egyszerre terel bennünket a csendőri karhatalom, amikor annak a veszélynek is ki vagyunk téve, hogy azoktól ragályos betegséget vagy férgeket kapunk el. (…)”
Fejezetek
A holokausztKapitola 01
Fasiszta ideológiafejezet 03
AntiszemitizmusFejezet 03
A holokauszt előzményeifejezet 04
A holokauszt 1944-ig – a jogfosztásokFejezet 05
A náci táborokFejezet 06
A központi gettóFejezet 08
A zsidó vagyonok és feljelentésekFejezet 09
PorajmosFejezet 10
LMBTQFejezet 11
Koncentrációs táborok felszabadításaFejezet 12
Hazatérés és emigrációFejezet 13
A holokauszt emlékezeteFejezet 14
