08—A központi gettó, a nemzetközi gettó és a halálmenetek

Szálasi szerette volna, ha a kormányát Európa is törvényes államnak ismeri el. Ezért csak némi vonakodás után, 1944. november elején engedett a náciknak és saját pártvezetőinek, és adta át a németeknek a munkaszolgálatosokat. A hatóságok az úgynevezett halálmenetekkel igyekeztek a budapesti és a munkaszolgálatos zsidókat deportálni; a 240 kilométeres út során százával pusztultak el az emberek szinte minden élelem és víz nélkül.

A Raoul Wallenberg által a Józsefvárosi pályaudvarról kiszabadított munkaszolgálatosok menetelnek József körúton a nemzetközi gettó felé. A menet a Baross utca felől a Rákóczi út felé halad, a József körút 46. és 48. sz. házak előtt. (Budapest, 1944. november 28 vagy 29.) [Fotó: Veres Tamás]

A meneteket végül november 21-én leállították, főleg a semleges országok és a Vatikán bírálata miatt, de a józsefvárosi pályaudvarról még december elején is indultak munkaszolgálatos századokat és elkapott budapestieket deportáló vonatok. Ekkor az addig csillagos házakban élő zsidókat részben átköltöztették a központi vagy nagy gettóba, amit 1944. november végén alakítottak ki a régi pesti zsidónegyedben (és amit manapság bulinegyednek szokás hívni).

Kb. 60-70 ezer embert zsúfoltak össze borzalmas körülmények között, egy szobára legalább tizennégyen jutottak. A gettót 1945. január 18-án szabadították fel a szovjetek. Emellett az Újlipótváros több tucat háza alkotta a nemzetközi gettót, amely november közepéig védelmet nyújtott védlevéllel rendelkező lakóinak. Ide körülbelül 30-35 ezer ember került be.

A védett házak általában korábbi csillagos házakból lettek, de nem számítottak semleges területnek, mint ahogy a védleveleknek sem volt jogi érvényessége. Az útlevelek tulajdonosából nem vált külföldi állampolgár, az iratok csak addig működtek, amíg azokat a nyilasok és az SS elfogadták.

Gettó (Budapest, 1945) [Fotó: Fortepan / Fortepan Album011]

Az ellenséges államoknak ekkor már nem volt külképviseletük Magyarországon. Így semleges országokon keresztül érintkeztek a magyar hatóságokkal, és rajtuk keresztül vettek részt az embermentésekben is, főleg Raoul Wallenberg svéd diplomata és Carl Lutz svájci konzul segítségével, akik rengeteg embert juttattak menlevelekhez és védett házakba.

A nyilashatalmat azonban egy idő után nem érdekelték a diplomáciai kérdéskörök, 50-60 fős csoportokat tereltek ki a Duna-partra, és hidegvérrel meggyilkolták őket. A folyóba lövéseknek pár hónap alatt legalább 3-4 ezer áldozata volt, emléküket a 2005. április 16-án felavatott holokauszt-emlékmű, a Cipők a Duna-parton őrzi.

Nők és gyerekek menete – A felvétel a Rákóczi út 32. számú ház előtt készült (Budapest VII., 1944) [Fortepan / Fortepan]

A budapesti központi gettót Belső-Erzsébetvárosban a Dohány utcai nagy zsinagógától kiindulva alakították ki. A zsinagóga udvarán 1944-45 telén a város ostroma idején sok halottat földeltek el. Egy részüket később kihantolták, de sok sírhely máig megmaradt. (Budapest VII. a Dohány utcai zsinagóga udvara, 1945) [Fortepan / Fortepan Album011]

A gettókban - ahol főleg nők, gyerekek és idősek laktak, mivel a férfiakat már mind munkaszolgálatra küldték - folyamatosak voltak a razziák. Nagyon hideg tél volt abban az évben, az embereknek alig volt ruhájuk, élelmiszerük vagy gyógyszereik. A lezárt gettóból a halottakat nem lehetett kivinni, így a Klauzál téren és a Dohány utcai zsinagóga kertjében temették el őket. A gettók felszabadítása után a Klauzál téren elhantolt áldozatokat újratemették a zsidó temetőben. A Dohány utcai zsinagóga előkertjeként szolgáló területen azonban a mai napig megmaradtak a tömegsírok, ahol jelenleg több mint 2200 áldozat nyugszik.

A Dohány utcai zsinagóga udvarán talált holttestek. A nácizmus bűneit kivizsgáló bizottság orvosokkal, szovjet fotósokkal, fotóriporterekkel közös szemléjekor készült felvétel. (Budapest, 1945.01.18.; amatőr felvételek) [Fotó: HDKE 2011.568.3]

1944 tavaszán már látszott, hogy Németország a háborút elvesztette, és nagy számú zsidó közösség csak Magyarországon maradt életben. Ezért perdöntő a magyar lakosság közömbössége és a hazai hatóságok lelkes közreműködése a zsidók és a többi csoport elhurcolásában.

A magyar csendőrök olyan proaktívan gyűjtötték össze az embereket, hogy az még a németeket is meglepte. Adolf Eichmann, a deportálások vezetője jeruzsálemi perében elmondta, mennyire megrázta a saját embereit a magyar csendőrök rendíthetetlen zsidógyűlölete és embertelensége. A lakosság pedig tétlenül nézte végig, ahogy szomszédaikat, kollégáikat, ismerőseiket az utcán, fényes nappal elviszik.

Falfirka: 1 keresztényért 100 zsidó [Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar]

RADNÓTI MIKLÓS

Razglednicák – részlet

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

Szentkirályszabadja, 1944. október 31. (Radnóti budapesti volt, de a menetet, amelyben végül agyonlőtték, Borból indították útnak.)