12—Koncentrációs táborok felszabadítása

Az első táborokat a szovjet hadsereg szabadította fel. 1944 júliusában érték el Lublin térségét és a már kiürített majdaneki tábort, ahol alig néhány szovjet hadifoglyot találtak: elbeszélésükből lehetett rekonstruálni a haláltábor működését.

Auschwitz-Birkenaut 1945. január 27-én szabadították fel. Itt hatezer ember maradt, mert a többséget halálmenetekben német területekre vezényelték. Hatvan évvel később ezt a napot jelölték ki a holokauszt nemzetközi emléknapjának.

Az amerikai hadsereg többek között Buchenwald, Dachau, Dora-Mittelbau, míg a brit Bergen-Belsen táborát foglalta el. A katonák szörnyű állapotokat találtak: a lesoványodott, beteg emberi roncsok, a higiénia teljes hiánya, a lehangoló sivárság, bűz és rengeteg tömegsír a harcedzett katonáknak is felfoghatatlan jelenség volt. A szövetségesek hamarosan politikusokból és újságírókból álló csoportokat fogadtak a táborok területén, hogy hírül vigyék a világnak az addig elképzelhetetlen borzalmakat.

A gondos orvosi ellátás ellenére a túlélők a következő hetekben tömegesen pusztultak el fizikai állapotuk és különböző betegségek miatt. A fizikai és lelki regenerálódás sokak életében elhúzódott vagy bevégezetlen maradt, a sérüléseket soha nem tudták kiheverni.

KRASZNAI RUDOLFNÉ  KOLOMPÁR FRIDERIKA
visszaemlékezé-
se 2000-ben:

„Ott, egy nagy táblán volt a nevük sorba, végig. Mindkettőt megtaláltam. Édesapámat Kolompár Rudolfnak hívták, harminchat évesen halt meg, a testvérem tizenkilenc évesen (…).

Lementünk a pincébe, mert ott is egy bunker van, ahol égették a népet. (…) benéztem a kemencébe (…). Be akartam nyúlni, ha egy fehérvári cigány ember nem kap el, én benyúlok a kemencébe és kiveszek egy darabot, gondoltam: kiveszem és hazahozom emléknek.

Azt mondja erre a Józsi fiam: anyám, ne nyúljál bele, mert fertőzést kaphatsz. Nem bánom én fiam – válaszoltam. Honnan tudod, hogy a testvéredé vagy az apádé volt – kérdezett vissza. Elájultam, kivittek az égetőből.”

BERNÁTH GÁBOR-BRASSÓI VIVIEN-ORSÓS JULIANNA
Ha szaladok agyonlőnek, ha megállok agyonvernek. Az európai roma holokauszt. Közép- és kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2015, 102

Lakatos Ferenc (1912-1945) Kiscsehiből, 1945. január 12-én halt meg Buchenwaldban [Fotó: Arolsen Archives]

A kutatók szerint kb. 200-250 ezer magyar zsidó élte túl a holokausztot. Ez azt jelenti, hogy a magyar zsidóság kb. 2/3-adát kiirtották, ennek nagy részét mindössze pár hónap leforgása alatt.

A magyarországi cigányság veszteségeinek mértékét a források hiányosságai miatt nem tudjuk pontosan. Ha ideértjük a táborokban meggyilkolt embereket és a magyar területeken történt kivégzések áldozatainak összlétszámát, akkor a komoly dokumentációval alátámasztott történeti kutatások szerint a halottak száma egy-kétezer főre tehető, míg a cigány voltuk miatt valamilyen üldözést elszenvedettek körülbelül ötezren lehettek. A magyar meleg áldozatok létszámára nincsenek adataink.

"Kis Ágnes és Róth Dezső esküvői fényképe sárga csillaggal (Budapest, 1944) – Kis Pál budapesti fényképész (műterme: VII., Király u. 51.) idősebb lánya, Kis Ágnes (1924–1945) 1944 nyarán ment férjhez Róth Dezső vásárosnaményi születésű bőrdíszműveshez, aki a munkaszolgálatból később megszökött, és csatlakozott az ellenállókhoz; a nyilasok elfogták és a Dunába lőtték. A Róth családból hárman élték túl a holokausztot. Kis Pál lányai, Ágnes és Marianne (1928) hamis iratokkal bujkálva túlélték a holokausztot. Ágnes szakképzett fényképész volt, így Pest felszabadulása, 1945. január 18. után húgával rendbe hozták az ostrom alatt megsérült, romos műteremlakást, és 1945 márciusában dolgozni kezdtek; közben várták haza a szüleiket, ám hiába: Kis Pál Buchenwaldban halt meg 1945. január 24-én, felesége, Klein Ilona valószínűleg még deportálás közben halt meg 1944 novemberében. Július végén Kis Ágnes agyhártyagyulladást kapott, és néhány napon belül meghalt. Húga 1946-ban feladta a műtermet, és előbb Münchenbe, Párizsba, majd onnan Palesztinába ment, Shoshanna Shofrony néven Izraelben él. Kis Pál munkaszolgálatban írt naplója rajzaival és számos fényképpel együtt 2016-ban megjelent a Magvető Tények és Tanúk sorozatában. [Fotó: Shoshanna Shofrony (sz. Marianne Kis, 1928)]"